Hamar megértettük a lányommal, hogy itt vagy más platformra helyezzük a nyaralást, vagy Leo kibírhatatlanná teszi a napjainkat.

Itt most nem a nőcis nyaralás lesz, hanem sokkal inkább valami olyasmi, amit még csak körvonalakban sem ismerünk. Ezeket mindig Csaba intézte, Csaba focizott, röplabdázott, vitte jobbra-balra Leot, aki - őszintén szólva - elég nagy fordulaton éli az életet.

Első este a strandon megláttam egy motoros rollert. Gondoltam, másnapra elég jó csali lehetne, így Leo könnyebben lejönne a strandra, lenne elég motivációja hozzá. Meg is kérdeztem, hogy kibérelhetjük-e másnap és meg is egyeztünk a sráccal, hogy holnap a miénk a roller két órára. Rögtön ki is számoltam, hogy hány békés órát nyerhetünk ezzel. Először is a ma este már a várakozásé, tehát már érdemes itt lenni, továbbá a reggel is könnyed lesz, hiszen várjuk, hogy minél hamarabb lemehessünk a strandra, a levezető út is jó lesz, mert alig várjuk, hogy a motoros rolleren állhassunk - mármint Leo. Ez megközelítőleg – gondoltam – legalább 10 óra teljes nirvana. Ez minden pénzt megér. A roller ki van bérelve!

Szuper esténk volt, egész este a motoros rollerről beszéltünk és arról, hogy milyen jó lesz holnap. A másnap reggel is teli volt izgalommal és sürgetéssel Leo részéről, hogy szedjük magunkat, mert menni kell a strandra. Feledésbe merült a “Miért jöttem el, bárcsak maradtam volna otthon a Papával” gondolat.

Leszaladtam a piacra, hoztam friss smoothie-t, gyümölcsöt, paradicsomot, uborkát, sonkát és ropogósra sült kenyeret. Megreggeliztünk és irány a strand. Az út telve volt boldogsággal és „Siessetek lányok!” felszólítással, úgyhogy szedtük a lábunkat, ahogy csak tudtuk, hogy Leo megkaphassa a beígért rollert.

A roller azonban elromlott. Pont ma!!!

- Micsoda?! Nincs roller? Ezért éltünk tegnap óta és most azt mondod, hogy nincs roller? Megjavítom, add ide és megjavítom. – Legalábbis Csaba biztos meg tudta volna javítani, vagy mit tudom én, de…

Leo sírt, mert annyira rákészültünk a rollerre. Próbáltam még a srácokat rávenni, hogy hozzanak valahonnan egy másik rollert, de éreztem, hogy ez most egy üres kör. Nincs roller. De mi van?! Valaminek lennie kell. Éreztem a szelét valami nagyon jónak.

- Figyelj Leocskám, ilyen van az életben, hogy nagyon rákészülünk valamire, aztán az nincs, de mindig van helyette valami más.

- Persze, mindig van helyette valami más, úgysem hiszem el, egyébként meg rollerozni szerettem volna! – mondta a fiam a könnyeivel küzdve.

Hirtelen én is kicsi lettem. 10 év körüli és értettem Leot, hogy ez most neki rossz. Elengedtem minden buta sémát, amit ilyenkor mondani szoktam, mint “ez nem is olyan fontos”, “szedd össze magad” és éreztem, hogy 10 évesen ez rossz érzés lehet.

- Figyelj Leo, nézz a szemembe, érzem, hogy közeledik felénk valami jó dolog. Tényleg.

- Persze!” – mondta lemondóan.

- Leo bízz bennem! Kérlek! Gyere szépen, fogd meg a kezem és menjünk.

- Hova?” – kérdezte.

És erre a kérdésére nem tudtam válaszolni, de elindultunk valahogy a szívem irányába. Madeleine pár lépéssel előttünk, ő is átérezte Leo szomorúságát, mert nagy lett az összefogás közöttünk ebben a pillanatban.

- Leo figyelj, nézd, itt van egy érdekes bolt, menjünk be ide. Nézzük meg, mit árulnak itt” – mondta. És bementünk.

Egy fiatal srác fogadott minket, amolyan jó ember, látszott a lélek benne. Olyan fiatal férfi volt, aki valahogy lényével megállította az időt, teli volt élettel, sugárzott, de mégis megidézett valami olyan emberséget, ami nagyon ritka manapság.

- Hello! – mondta Leonak – Mi járatban vagy? Nézd meg milyen szép gördeszkáink vannak. Egyik szebb, mint a másik.

Leo egy szempillantás alatt átlényegült és fél perc se telt bele, már a bolt egyik végéből a másikba száguldott a színes gördeszkákon.

- Figyelj kishaver – mondta srác –, fél óra múlva kezdődik a gördeszka óra, meg vagy hívva! Ott a helyed.

Ettől a pillanattól kezdve új arcát mutatta Barcelona mindnyájunknak.