Az Új Év mindig magában rejti a megújulást – az „elfáradt”, megkopott, idejétmúlt dolgok magunk mögött hagyását és megadja az esélyét annak, hogy valami újba kezdjünk. Olyan újba, ami nem is annyira új, sokkal inkább már évek óta latolgatott, megkívánt, vágyott, vagy szükségszerű: változtatni a hozzáállásunkon, pozitívan jelen lenni, szeretni, elköteleződni vagy épp elválni, kimondani, magunkra több időt szakítani, a gyerekeink felé fordulni, a barátságainkat ápolni, nemet mondani a sok hülyeségre, egészségesen élni, többet mozogni (egyáltalán mozogni), többet a friss levegőn lenni, cselekvőnek lenni, kilépni a szomorú passzivitásból, beszélni az érzéseinkről, elengedni…

A Karácsony elmúltával évtizedekig úgy léptem be az Új Esztendőbe, hogy észre sem vettem. Szinte belezuhantam, mint egy tévelygő kalandor, aki jobb sorsára vár, de kézbe nem veszi a dolgait. Egy szép napon ráeszméltem, hogy ez nem jó így. Egy régi bölcsesség akasztotta meg bennem a lelket és hozott „aha”-élményt: ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. És tényleg – gondoltam –, hát az Új Évet szépen kell elkezdeni. Pont úgy, ahogy vendéget várunk. Ki kell takarítani, meg kell fürödni, hangulatot kell teremteni és a térbe kell rajzolni az Új kezdetét. Ettől a pillanattól kezdve teret és időt adok magamnak arra, hogy az Új Évbe szépen, amolyan szertartásszerűen lépjek be. Eltervezem a napját, az idejét, kitakarítok, kidobok minden lomot, természetesen finom olajokat párologtatok (levendula, szantál, tömjén, fenyő, citrom), megfürdöm, beolajozom magam, meggyújtok egy gyertyát, majd elcsendesedem.

Leírom egy papírra, hogy mi minden történt az elmúlt esztendőben, majd írok egy levelet az Égnek és mindent megköszönök. Megköszönni, hálát adni fontos része a dolgoknak. Hiszem, hogy mindennek jó oka van és azt is megfigyeltem, hogy a legnagyobb nehézségeimből tudtam a legjobban építkezni magamban. Évek óta ügyelek arra, hogy a nehézségeket külön megköszönjem, hogy ne megkeseredjek tőlük, sokkal inkább lelkesedjek. A hála pedig pont abban segít, hogy más szemszögből nézzem a folyamatokat.

A köszönet után leírom, hogy mi mindenhez kérek erőt a jövő esztendő során, a legvégén pedig szépen leírom, hogy mi az az egy dolog, amit megváltoztatok, mert már szükségszerűen változtatást kíván. Ehhez is kérek erőt, melyet az alábbiak szerint fogalmazok meg:

„Magamba fogadom a változtatás energiáját, erejét, hogy mostantól elengedjem mindazon kapcsolataimat, belső kényszereimet, melyek gyengítenek, hogy kellő erővel, örömmel tudjak jelen lenni a saját életemben!” (akkor itt most el is árultam az ez évi fogadalmamat :) )

Igen, ez egy elég erős mondat, már évek óta valahogy így fogalmazok, és ez gyökeresen meg is változtatta az életemet. Magamba fogadni egészen más, mint azt mondani, hogy „kérem, hogy legyen meg”. „A magamba fogadom”-mal fejezem ki, hogy jelen vagyok, itt vagyok és készen állok a változásra. Nem bízom a véletlenre, nem kérek, aztán vagy lesz hozzá erőm, vagy nem.

Az újévi fogadalmat minden nap akár többször is elmondom, jelen tartom és fókuszomba helyezem. És láss csodát, a történet egyszer csak beindul, elkezd működni. Mondhatnám magától, de persze ez így nem igaz, mert az én aktív cselekvésem által.

Te miért vagy hálás? Mihez kérsz erőt? Milyen újévi fogadalmad van?

Kívánok magunknak bőséget, boldog, lendületes, örömteli, humorral átszőtt (ez nagyon fontos!), szemlélődő és áldott Új Esztendőt, amiben képesek vagyunk elhagyni minden hátráltató viselkedési-, gondolkodási mintákat, örökségeket, hogy helyet adjunk az ÉLETNEK.