Elmesélek egy történetet a lassúság felfedezéséről: Amikor élete titkáról kérdezték, a bölcs így válaszolt: „Ülök, amikor ülök, állok, amikor állok, és megyek, amikor megyek." Erre azt mondták: „Mi is ezt tesszük." Amire a bölcs így válaszolt: „Nem, ti nem ezt teszitek. Amikor ültök, már álltok, amikor álltok, már mentek, s amikor mentek, már megint ültök is."

Dolgom van a lassúság ízlelésével, azzal, hogy jelen vagyok abban, amit éppen végzek. Milyen nehéz is ez. Arra, hogy mennyire nehéz ez számomra, akkor döbbenek rá, amikor jógázom. Ezer fele kalandozik az elmém és bizony rá kell szólnom, hogy csitt, most itt vagyunk a jelenben. Lélegezz... Persze ugyanez megjelenik a nap további részében is és nem tudom azt állítani, hogy az élet éppen erre a lassúságra segít rá.

A lassúság felfedezése azt jelenti, hogy

- lassan állsz fel, ébredés után még egy kicsit fekve maradsz, hogy megízleld az éjszaka ívét a válladon, elidőzz az álmodon és rákészülj az előtted álló napra. Hogy hálát adj mindazért, amid van;

- mélyeket lélegezz és örömmel átérezd mindazt, ami természetes, de éppenséggel törékeny is és ezért is köszönetet mondj;

- nem kapcsolod be a rádiót, mert még a csendet és a lelkedből áramló finom szignálokat ízlelgeted, melyek téged segíteni vannak;

- a családod tagjait úgy öleled meg, hogy érezzék, számíthatnak rád;

- a munkatársaidnak, vagy azoknak, akikkel a nap folyamán találkozol, a figyelmedet adod, ha kérik, hogy átadd a jelenlét finom mintázatát;

- főzés közben is lelassulsz lélekben, hogy az étel igazi táplálék legyen testnek és léleknek;

- elalvás előtt átgondolod az aznapi történéseket, hogy békét teremts a lelkedben.

Fontosnak, bár nehéznek is érzem ezeket a dolgokat, de a fiam sokszor emlékeztet, amikor azt mondja: "Mama, a szemeddel figyelj rám". Ilyenkor nagyot sóhajtok, mindent kiejtek a kezemből, nincs fontos dolog. Leülök mellé és azt mondom: „ne haragudj rám kisfiam, hogy is felejthettem el már megint a legfontosabb dolgot, mosollyal, hálával a szívemben jelen lenni most."