Mi legyen a neve annak az elixírnek, amibe a tudásom legjavát teszem? Ezen tűnődtem, miközben kerestem a legtökéletesebb harmóniát a komponensek között. Mit akarok vele elérni?

• azonnali, látványos, ugyanakkor hosszantartó hatást
• bársonyos tapintást
• gyors felszívódást
• olyan illatharmóniát, amitől az ember lelke örömtáncot jár
• erős védelmet testre és lélekre

És dolgoztam, illesztettem, szagoltam, kentem, kiöntöttem, újrakezdtem. Feladtam, majd újra komponáltam. Tudtam, hogy a legdrágább alapanyagokból akarok dolgozni, hogy megrendítően finomat akarok létrehozni. Olyat, amitől még én is meghökkenek.
„Ez jó lesz.”- gondoltam péntek késő éjjel, amikor az utolsó csepp is ott landolt az üvegben. Hazamentem. Vártam, hogy másnapra az ezer meg ezer gyönyörű növényi csepp a randevúját megejtse és kiderítsék, hogy így együtt tudnak-e harmóniában tovább élni. Másnap szomorúan konstatáltam: nem tudnak.  Nem jó. Összevesztek az üvegben. Nem kötöttek szövetséget. Figyeltem. Minden érzékszervemmel. Vártam a sugallatot. Az irány megvolt, csak a finom hangolás kellett. Pont az, amiből az anyagból csoda lesz. Hetekig, sőt hónapokig volt csend. Még mindig csak anyag ült az üvegben, hiányzott az a fény, amitől eláll a lélegzet.
Éjszakák, majd reggelek jöttek. És még mindig csak csend a lelkemben.
Aztán egy szép őszi reggelen, a napsugár átkúszott az ágyamon, végigsimította az arcomat.
Fény! Recitáltam magamban és hagytam, hogy kényeztessen, simogasson. Hirtelen megéreztem az arányt. Benne volt a szívemben. Megkaptam. Odamentem az ablakhoz, belenéztem a napba és azt mondtam: köszönöm! Örök szövetséget kötöttünk. Ezt fogom most üvegbe tenni. Már rohantam is az olajaim közé. Fel a köpeny, sapka, kesztyű. Gyorsan. Hamar, nehogy elmúljon a csók, amit a Múzsa rám lehelt. Összetettem. Zsebre tettem és hazavezettem. Este izgatottan az éjjeli szekrényemre helyeztem. Még mielőtt az álom magával vitt volna, újra megfogtam. „Legyetek jóban egymással! Jó éjszakát!” – és az álom paripáira ültem.
Újra reggel. Érzem, ahogy dobog a szívem. Oldalra fordulok. Látom az üvegcsét az asztalon. Hamarosan a nap is odaér. Megvárom, hogy teljes fényével beburkolja. Látom, ahogy ott ül ragyogó fénypompájában. Óvatosan felülök, kezembe veszem és lassan kimegyek a fürdőbe. Megmosom az arcom, majd pár csepp elixírt a tenyerembe cseppentek. Mélyen belélegzem.
„Te jó Ég! Mekkora Erő van benne!” Magamra kenem. A bőröm fellélegzik, szereti, magába öleli.
Sikerült!!! Igen, igen, ezt akartam. Ezt hívtam, vártam. Micsoda harmónia.

Elefántcsontparti gyömbér, hogy a sejtek pezsdüljenek
Damaszkuszi rózsa, hogy a szív megnyíljon
Tömjén, hogy a bőr szépüljön
Magnólia, hogy a lélek bársonyba érkezzék
Gurjun balzsam, hogy legyen öröm és béke a napban
Citrom levél, hogy a cél meglegyen
Immortelle, hogy higgy az életben
Alga kivonat, hogy megújulj az életre

Az arcomon végiggurul a könny, hagyom. A szívem hálával dobban és azt mondja: Köszönöm!

Innen már egyszerű volt a továbbjutás. Az olajelixírből készült a krém, ami pont úgy, ahogy az elixír, gyorsan utat talál a bőrbe és csodát tesz vele.

Ez volt a születésének útja, de mi legyen a neve? Kérdem.

Fény. Legyen Shine, hangzott a lelkemben a válasz.

Január 25-én, csütörtökön egy pezsgős együttlétre invitállak, hogy bemutathassalak egymásnak Benneteket.

Várlak! Gyere, hogy kipróbálhasd. Hogy részese lehess a csodának.