Magyarország területén belül ingyenes szállítás 30 000 Ft felett. (kivéve MPL)

Miben jeleskedik egy ADRIENNE FELLER PROFESSZIONÁLIS SZÉPSÉGTERAPEUTA?

2019 május 31.
Feller Adrienne
Régóta megfogalmazódott már bennem, hogy a szépség a bennünk megteremtődött harmónia külső tükröződése. A teljes Adrienne Feller metódust ebből a kiindulási pontból építettem fel. Az Adrienne Feller szépségakadémia képzésein a hallgatók olyan elméleti és gyakorlati ismereteket sajátítanak el, melyek alkalmazásával egyénre szabottan képesek a vendégeik bőrét szépíteni, és a harmonikus működés irányába mozdítani. _kezeles_palcaval.png A szépség a fizikai egészség és a lelki egyensúly megnyilvánulása. Éppen ezért az ADRIENNE FELLER szépségmetódus éppúgy kiemelt figyelmet fordít a bőrápolásban alkalmazott természetes anyagokra, mint a szalonkezelés során alkalmazott technikákra, melyek segítségével az egyensúlyi állapot megteremthető. Az Adrienne Feller szépségterapeuták képzése során nagy hangsúlyt fektetünk mind az elméleti szakmai továbbképzésre, mind pedig a gyakorlati képzésre. Tanfolyamainkon a kezelések minél precízebb elsajátításának koordinálásán felül egy olyan komplex szemléletmód átadását is biztosítjuk, melynek köszönhetően hallgatóink a bőr kezelésében holisztikus nézőpontokat is figyelembe vesznek. Az ADRIENNE FELLER PROFESSZIONÁLIS SZÉPSÉGTERAPEUTÁK kiváló szakemberek, akik olyan kezelési technikákat ismernek és alkalmaznak, melyekkel a legkitűnőbb egyénre szabott kezelést nyújtják. Egy ADRIENNE FELLER kezelésben egyszerre szépül meg a bőröd és szabadul fel a lelked. Egyszerre éled meg a végtelen nyugalmat és az energiák felszabadulását. copy_of_sajtoanyag.png Bármelyik Adrienne Feller kezelést is válaszd, az alkalmazott technikák és hatóanyagok nem csak a bőr szépülését garantálják, de azt is, hogy lélekben megújulva, új inspirációkkal gazdagodsz. Különleges élmény megtapasztalni a finom érintés, az organikus, tiszta hatóanyagok, a léleksimító illatok egymásba olvadását. Az Adrienne Feller professzionális szépségterapeutáknál elérhető kezeléseket jó szívvel ajánlom mindazoknak, akik valami egészen különlegesre vágynak egy kozmetikai kezelés során. Feller Adrienne
Adrienne Feller

FELLER ADRIENNE

"Minden számít, ami veled történik, de legfőképpen az, amit magadért teszel. A szépséget nem csak az őrzi meg, amit magadra kensz, hanem az is fontos, amit megeszel, ahogy élsz, amilyen reakcióid vannak helyzetekre és az is, ahogy gondolkodsz. Éppen ezért ez a blog nem csak arról szól, hogyan ápold a bőröd, sokkal inkább arról, hogyan érezd magad jobban a bőrödben, a lelkedben. Arról, hogyan teremts békét magad körül, magadban, hogy amikor a tükörbe nézel, egyre szebbnek lásd magad. Tarts velem, jó olvasást!"