A minap egy kedves ismerősöm egy pezsgő latin zenét osztott meg az idővonalamon. A szenvedélyes ritmusokat hallgatva amellett, hogy szívem szerint azonnal egy salsa órára siettem volna, azon kezdtem tűnődni, milyen csodálatos dolog is a tánc. És most nem a szórakozóhelyeken látott, egymagunkban vagy a barátnőnkkel lejtett táncikálásra gondolok, hanem a klasszikus értelemben vett táncra. Amikor férfi és nő egymással összhangban, egymásra hangolódva egy közös teret hoznak létre. Egy teret, amiben csak ők és a zene léteznek. Nincs külvilág, szerepek, játszmák, csak a színtiszta egymásra figyelés, együtt rezgés.

Manapság mindenfelé azt hallom, nehezebb a párválasztás, mint valaha. Sok harminc körüli nő panaszkodik arra, hogy nem lehet „normális” férfit találni. Mindeközben mintha egyre nagyobb elvárásaink lennének, de vajon mi mit adunk cserébe? Valódi önmagunkat adjuk? És mennyire figyelünk oda a férfira? Amikor közeledik, nyitottsággal, érdeklődéssel fordulunk felé, hogy ki ő valójában, vagy csak a felállított elvárásainknak akarjuk, hogy megfeleljen, hogy beleilleszkedjen az elképzelt élettervünkbe? Természetesen nem baj, ha vannak elképzeléseink, milyen férfi az, akinek az oldalán jól éreznénk magunkat, akivel öröm lenne együtt lennünk és megadná azt a biztonságot, amire mi nők vágyunk. Mert hát erre vágyik egy nő leginkább. De mindemellett vajon nyitottak vagyunk-e, belefér-e, hogy esetleg más forgatókönyv szerint alakuljon az ismerkedésünk, mint ahogy azt mi korábban már elterveztük? Esetleg a másik alakíthat-e a forgatókönyvünkön?

A társastáncklubok csodálatos színteret kínálnak arra, hogy ismerkedjünk kicsit a másik nemmel, és gyakoroljuk a már feledésbe merülni látszó női szerepeket. Mert valójában, bármennyire is divatos a feminizmus és lépten-nyomon a nemek egyenlőségéről szól minden, a hagyományos női szerepek megélése és gyakorlása nélkül nem igazán tudunk harmonikus párkapcsolatot kialakítani. Leginkább azért nem, mert mélyen belül mi is arra vágyunk, hogy Nők lehessünk.

A hagyományos női szerepek persze nem összetévesztendők a háztartással, főzéssel, takarítással, a férfi kiszolgálásával – bár adott esetben éppen miért ne férhetne ez is bele, ha nem is kötelességszerűen, muszájból és nap mint nap, hiszen rengeteg dolog van a vállunkon.

A nők többsége manapság inkább aktív, irányít, szervez, vezet. Rákényszeríti erre a munkája, a társadalom, és sokuk szerint a férfi bizonytalansága, már-már tehetetlensége miatt kénytelen kezébe venni a gyeplőt. Mindeközben a férfitól elvárás, hogy igenis hagyja magát irányítani, s hogy mindenben a nő kedvében járjon. De hogyan is adhatna biztonságot az, akit irányítani kell? És tényleg KELL irányítanunk? Az igazság az, hogy máshogy is kezünkbe vehetjük az irányítást. Nem a férfit, inkább önmagunkat irányítva. Mit jelent ez?

A Nő minősége az áramlás, a Víz minősége. Körbeölel, befogad. Elfogad és támogat. Hagyja a Férfit. Engedi. Engedi, hogy önmaga legyen, engedi cselekedni. A táncban ez gyönyörűen megjelenik: a férfi vezet, a nő figyel… ráhangolódik… és hagyja. Megengedi, hogy vezessék. És ez nem a gyengeség vagy kiszolgáltatottság, mint ahogyan azt sokan tévesen értelmezik, hanem Erő van ebben. Erő és méltóság. Eldöntöm és megengedem, hogy a férfi irányítson. A nő dönti el, hogy hagyja a férfinak. S amikor megteszi… a férfi egyszer csak szárnyakat kap tőle, megjelenik benne a Tűz, a szenvedély. Először lehet, hogy kicsit bizonytalan lesz még, az is előfordulhat, hogy olykor rálép a lábunkra. Ekkor kell a leginkább hagynunk és engednünk tovább, hogy erősödjön (még akkor is, ha esetleg úgy érezzük, mi tudjuk a lépéseket). Ekkor van szükségünk a legnagyobb Erőre. A Szeretet erejére. Bízni, biztatni, tudni, hogy képes rá. S ahogy biztatjuk és engedjük még, ő egyre erősebb lesz, és pont olyan Férfivá válik, amilyennek az elején vártuk. Az ő ereje pedig innentől kezdve a bennünk már megszületett Nő kiteljesedését segíti – ez így van a táncparketten és azon kívül is.

Ezért Lányok, Asszonyok táncoljatok! A tánc felszabadít, élvezet, öröm! Megtanít figyelni. Ne görcsösen, csak könnyedén tegyétek. Csak adjátok át magatokat lágyan, megengedőn. A férfi nem ellenség, akivel meg kell harcolni. S ahogy a táncban megérzitek, megtapasztaljátok ennek a figyelemnek a csodáját, segíteni fog, hogy „élesben” is rá tudjatok hangolódni a Férfira. Aki csak arra vár, hogy engedjék, hogy bízzanak benne, tehesse a dolgát. Hogy méltó párunk legyen.