Bár Barcelonába munka miatt mentem, úgy gondoltam, mindenképpen szakítok időt és elmegyek a világ egyik legizgalmasabb, és a tervek szerint a legnagyobb templomába, a Sagrada Familia-ba, másnéven a Szent Család templomba.

Sok érdekes történet fűződik a Sagrada Familia-hoz, melynek a legmagasabb tornya - legalábbis az eredeti tervek szerint - 170 méteres lesz.

A templom építésének gondolata egy gazdag barcelonai könyvkereskedőtől ered, aki olyan bazilikát szeretett volna, amelyben gazdagok és szegények egyaránt imádkozhatnak. Elsőként Francesco Paula de Villar-t bízták meg a tervek elkészítésével, azonban ő összeveszett az építtetőkkel, akik a munkára ezután egy másik építészt, Joan Martorellt kérték fel. Az ő munkája sem tartott sokáig, melynek okát ezidáig sajnos nem sikerült kiderítenem. Ezt követően, 1883-ban Gaudit kérték fel a templom további terveinek elkészítésére és a munkálatok folytatására. Gaudi a neogótikus stílusban épült templom kripta részét az eredeti terv szerint fejezte be, annyiban változtatott csak, hogy magasságát megemelte, hogy fényt kaphasson majd a ráépülő templomból. Ezt követően teljesen a maga stílusában folytatta tovább a munkát, így eshetett meg, hogy a neogótikusnak indult épület organikus stílusban épült tovább, de sorolják a szecesszióhoz is, melyen néhány helyen kubista jegyek is megmutatkoznak.

Mivel a templomot az eredeti koncepció szerint különböző adományokból és tulajdonképpen a belépőjegyek által befolyt pénzből építik, így elég hosszú és viszontagságokkal teli a megépítése. Ilyen nehézséget jelentett, hogy a spanyol polgárháborúban antiklerikálisok felgyújtották és lerombolták a félkész templom egy részét, mely magával vitte Gaudi makettjeit, tervrajzait és a kriptában kialakított műhelyét is. Ezeket a tervrajzokat aztán nagyon modern eszközökkel sikerült valamennyire helyreállítani és évről évre közelíteni az eredeti terv megvalósulásához.

A templomot nyolc éve láttam utoljára, amikor még tulajdonképpen a belső tér építési terület volt. A monumentális oszlopok álltak ugyan, de a nagy része még fel volt állványozva. Ezzel az élménnyel vártam a következő találkozást.  Első látásra észrevettem, hogy a homlokzat sokat alakult az évek során.  Szembetűnt, hogy a nyugati kapunál elég feltűnő módon, hatalmas betűkkel szerepel Názáreti Jézus neve, valamint  rengeteg szimbólumot fedeztem fel, például szintén a nyugati kapu fölött Veronika arctalan alakja kendővel a kezében, benne Jézus arca. Gyönyörű látvány.

Beléptem a templomba és az első élmény az ólomüvegeken átszűrődő színes fények áradat, a tér nagysága, végtelensége. Elállt a lélegzetem. Kristálytiszta energia uralta a teret. Beálltam a tér közepébe és az az érzésem lett, hogy a talpamból gyökerek nőnek a föld mélye felé, a fejtetőmből pedig fény áramlik felfelé, ami egyre csak szélesedik. A talpamtól a fejem tetejéig és még tovább éreztem az energia áramlását. Mozdulni sem bírtam. Nem is tudom meddig állhattam így, de tudatosan próbáltam jelen lenni és hagytam, hogy ez a különös, gyógyító energia átáramoljon a lényemen. Egyik ámulatból a másikba estem. Ahogy a tekintetem a mennyezet felé vezetődött, újabb katarzisélményem lett. A mennyezet formavilága olyan tudatosan és harmonikusan alkotódott meg, hogy az első gondolatom az lett: ez nem ember műve. A fentről áradó energia szinte megnyújtotta a testem és emelt, húzott a magasba. 

Miután felocsúdtam és ki tudtam mozdulni a másodjára is körbefonó, végtelenül jóleső érzésből, elindultam a templom bal oldalán a nyugati kapu felé. Ha eddig azt hittem, hogy megvolt az „aha”-élmény, akkor most rájöhettem, hogy nem, az élmény csak most ér a csúcsra. Ahogy elindultam, az oszlopok életre keltek és elkezdtek nőni az ég felé. Hirtelen az esőerdőben találtam magam. Hatalmas fák magasodtak fölém és szinte az égig értek. Olyan volt, mintha az Ég szent termének előcsarnokában járnék. Nem hittem a szememnek. Végigmentem, majd újra végigmentem. Akárhányszor megtettem ezt az utat, mindig ugyanaz az élmény kerített hatalmába. Hazaérkeztem. Megjöttem. Tágra nyitottam a szemem és próbáltam minden érzékszervemmel magamba szívni a látottakat és érezhetőket. Egyre erősebbnek és felszabadultabbnak éreztem magam.

Gaudi, Gaudi…. Te honnan merítkeztél...? Milyen Erő mozdította a kezed, amikor ezt megálmodtad? Ez a jövő temploma, új erők otthona, ahova semmiféle álság, hazugság, kapzsiság nem férhet be. Ahol az ember, ha hagyja, ráébred saját önvalójára, ahol minden különbség szertefoszlik és marad az egyszerűség, a tisztelet, az alázat, az összetartozásra való vágy, a megérkezés élménye. Ahonnan az ember jobb emberként megy tovább.

Gaudi az alábbit mondta a templomról: “Az anyag tisztán, a maga asztrális görbületeiben tárulkozik majd ki, s ekkor a világ végre megsejtheti a paradicsom alakzatait.”

Ez a templom az Ég akaratából épül, talán egy jobb és szebb világ előhírnöke. Úgy mondják, 2026-ra, Gaudi halálának 100. évfordulójára befejezik. A befejezés talán valaminek a kezdete…