.png)
A nyári napsütés egyik nagy előnye, hogy ilyenkor lehetőségünk van aranyló bőrszínre szert tenni. Erre pedig akár egy olyan készítménnyel is rásegíthetünk, ami nem csak gyengéden véd a káros sugaraktól, de az esztétikus bronzosítást is támogatja. A tudatos használat persze ez esetben is fontos.
A nyári napsütés sokakat sarkall arra, hogy tudatosan és a megfelelő óvintézkedések betartása mellett barnultabb színt adjanak bőrüknek. A túlzásba vitt napozás természetes negatív egészségügyi hatásokkal is járhat, a káros UV-sugarak miatt pedig pillanatok alatt megéghet a bőrünk, különösen ha a délelőtt 11 és délután 3 óra közötti időzítjük a napozást. A megfelelő odafigyeléssel és a napozáshoz készült termékek használatával ugyanakkor egyenletesen és abszolút esztétikusan barnulhatunk anélkül, hogy a bőrünk károsodna.
Ezen a téren a bronzosító napolaj is mindenképpen szót érdemel. A termék elsődleges célja valójában nem az, hogy gyorsabban barnuljunk, hanem hogy a bőr megjelenését ragyogóbbá, egyenletesebb árnyalatúvá és ápoltabbá tegye. A Sunsol Bronz napolaj például szintén gyengéden védi és lágyan bronzosítja a bőrt a napozás során, összetevőinek köszönhetően ugyanakkor intenzív táplálást is biztosít. A növényi olajok kínálta gyengéd és természetes fényvédelem mellett az olyan összetevők, mint a homoktövis és a karotin nem csak védik a bőrt, hanem az egészséges bronzosítást, barnulást is segítik.
A bronzosító napolajat értelemszerűen a napozás folyamán érdemes használni a bőr természetes védelme és az egyenletes barnulás érdekében. Különösen hasznos lehet az alkalmazása akkor, ha a bőr már korábban kapott némi természetes színt, és ezt szeretnénk kiemelni, ugyanakkor nem szeretnénk túlzásba esni a napozással, és el kívánjuk kerülni annak negatív, a bőr öregedését okozó hatásait. Nyaralás, strandolás vagy egy munka utáni, délutáni sütkérezés mellé tehát kifejezetten jól passzol egy ilyen természetes bronzosító napolaj.
Világos bőr esetén ugyanakkor érdemes odafigyelni arra, hogy ne rögtön ezzel a termékkel kezdjük a napozást, hiszen a fényvédelem tekintetében nem helyettesíti a magasabb faktorszámú naptejeket és fényvédőket. Ilyenkor a legfontosabb az, hogy a bőrt fokozatosan szoktassuk hozzá a napsütéshez, a megfelelő minőségű és faktorszámú, fizikaifényvédő alkalmazásával. A bronzosító napolajat pedig érdemes inkább egyfajta kiegészítő ápolási terméknek tekinteni, ami hozzájárul az egyenletes barnuláshoz és a bőr egészséges megjelenéséhez.
A leggyakoribb tévhit jellemzően az, hogy a bronzosító napolajat önmagában is elegendőnek gondolják a napozás során biztosítandó fényvédelemhez. Bár tény, hogy ez a termék is tartalmaz védekező komponenseket, de nem képes helyettesíteni a magasabb faktorszámű fényvédőket. Szerencsére a fényvédő és a bronzosító napolaj akár kombinálható is. A gyakorlatban ezt úgy érdemes kezelni, hogy a fényvédő felvitele és némi napon töltött idő után vetjük be a bronzosítót, így a megfelelő védelem és az egyenletes barnulást is biztosítva van.