Már rég feladtam azt az igényemet, hogy stressz nélküli életet éljek. Mert egyszerűen lehetetlen. Leteszem az egyiket és már jön a másik. Gond az mindig van. :) Cégvezetés, kamasz gyerek és még sorolhatnám, az amúgy szórakoztató életem izgalmas részleteit. Így rájöttem a nagy megoldásra. Ha nem tudom csökkenteni a stresszt, akkor valami mást kell tennem. Be kell iktatnom a napba rövidebb jó és békét hozó, örömöt adó pillanatokat, perceket, órákat. Hogy megszakítsa a megfeszítettséget és jó ritmust adjon a létnek. Ilyen egy finom tea szép kancsóból, szép csészével. De ilyen csak úgy merengeni a léten. Vagy egy kocka finom csokoládé, feltétlen úgy, hogy megosztva mással... Jógáról már írtam, séta, masszázs, Fény esszencia belélegzése... És kell, hogy legyen hosszabb lélegzetvételű örömforrás is. Mondjuk egy kis kiruccanás. Igen, igen! Kiruccanás. Persze a családdal is jó, de most nem erről írnék, hanem arról, hogy kiruccanni a legjobb barátnőddel, együtt elmélkedni az életen, nevetni, fagyizni, mezítláb sétálni a fűben, együtt kémlelni az eget, együtt enni és együtt olvasni verset. Újra együtt lenni gyereknek.

Így ruccantunk ki Ágota és én nem messzire, csak Zebegénybe. Kibéreltünk egy kis házat, na de milyet is!!! Egy kis álom kunyhót, a Naphegy Vendégházat, hogy a világtól elbújva, a fák ölelésében egy kicsit csacsogjunk és együtt örüljünk.

Korán reggel elindultunk és szeltük az utat, de mi soha nem akarunk gyorsan megérkezni, mert már az út is olyan csoda. Titkokat beszélünk, izgalmas dolgokat és közben hagyjuk, hogy a táj megannyi arca színt bontson. Már olyan sokszor megjártuk az utat, és mégis elámulunk. Felpezsdülünk a gyönyörű Dunakanyartól, a Pilis szépségétől. Megállunk, mert a szépség előtt meg kell hajolnunk és hálát mondunk, hogy élünk, hogy ma ma van és mindezt megélhetjük.

„Te miért is megyünk mi bárhova, ha nekünk itt van ez a csoda!!!?” Mondjuk felváltva és minden sejtünk örömünnepet jár, mert csodás a táj és a nap is kedvez, mert hét ágra süt, így melegíti a lelket.

Megérkezünk. Kipakolunk, de már kerülnek is elő a szebbnél szebb könyvek. A megunhatatlan klasszikusok, a kedvenc költők, filozófusok, hogy felolvassunk egymásnak. Nincs is annál jobb, mint egy jó kávé társaságában egymás hangján keresztül élvezni a szavak hömpölygését, varázsát és aztán találkozni az érzéssel magunkban, hogy igen, ez az!!! Hát nem változott a világ! Goethe Faustjában is már ugyanaz a kín feszült. Aztán jön egy szép idézet és felteszünk egy szép zenét. Egyébként ez a kedvenc részem a Távol Afrikától c. filmben is, amikor Denis a dzsungel közepén felteszi Mozartot Karennek. Mekkora pillanat.

Már túl vagyunk egy jó kis aranyat érő felhőszakadáson és hagytuk, hogy lemosson minket égi anyánk, megtisztítson, mert nem féltjük a hajunk, jól esik a langyos puha csepp és érezzük erejét, varázsát.

A délutáni puha fényben előkerül Puccini, Werdi, Wagner és a nagy kedvenc Bellini: Norma áriája. Pezsgőt bontunk, mellé kaviár jár és átadjuk a pillanatnak magunkat. A fák cinkosan borulnak a kert virággal átszött szőnyegére, hogy őrt álljanak, mint mesékben.