Az álmok gyötörte nehéz éjszaka után, a tükörből rám meredő idegen, fáradt, elnyűtt arc tanácsára elkezdtem keresni egy olyan helyet, ahol biztosan egyedül lehetek. Wellness hotel szóba sem jöhet, erdei kis ház lehet, de talán félnék ott egyedül, bár biztos jó lenne. Néztem tovább, majd a figyelmem középpontjába egy régi kolostor került, amit elvonulásra tökéletesen alkalmasnak éreztem.

Férjem támogatott, bár azért éreztem benne az aggodalmat, mivel még soha nem mentem el egyedül, ok nélkül. Ezt úgy értem, hogy tanítani már utaztam el, na de csak azért, hogy magam legyek, még soha.

Összepakoltam és az indulás napján, mondjuk így, valahogy nem akaródzott elindulnom. Húztam az időt. Már nekem is feltűnt, hogy ahelyett, hogy elindulnék, még a fürdőszobát takarítgatom.

“Te most mit csinálsz?” – kérdezte Csaba.

“Azt hiszem, takarítok.” – válaszoltam, de ezen most én is elnevettem magam.

“Mert, miért? Tegnap volt kitakarítva nem? Inkább indulj, ha már menni akarsz.”

Az út is olyan nehézkes volt. Hiányzott belőlem a lendület. Azon gondolkodtam, hogy nem lett volna jobb, ha a Káli medencében azt az apartmant bérelem ki? Ugyanannyiba került volna. „Bolond vagy, már döntöttél, jó lesz ez.” Lehet, hogy mégis wellness szállodába kellett volna mennem, legalább ott van szauna, meg úszkálhatnék is. „Úsztál eleget egész nyáron. Jó lesz ez, ne töprengj már annyit.”

Megérkeztem. Egy kedves hölgy fogadott és felvezetett a szobámba. “Hú, ez aztán tényleg kolostor.” Az első, ami megfogott, az a végtelen csend, ami körbeölelte az egész épületet. Megérkeztünk a szobámhoz, kinyitotta az ajtót és én majdnem azt mondtam, hogy köszönöm, akkor én inkább wellness szállodába megyek. A szoba pici volt, egy csöpp kis ablakkal. Leültem a falat szoba ágyára és rossz érzésem támadt. A szoba elkezdett nyomni. Fehér falai, egyszerű, de nagyon ízléses bútorai semmilyen jó benyomást nem tettek rám. „Itt akarok egy hetet eltölteni? Na, ne!” Szerintem én az önkínzás bajnoka vagyok. Az időhúzásomnak köszönhetően már este 7 óra volt, így semmiképpen nem jöhetett szóba, hogy azonnal elmenjek. Ezért úgy döntöttem, hogy az estét még itt töltöm, de másnap tovább megyek a Káli medencébe.

Rémes éjszakám volt. Az ágy olyan kényelmetlen volt, mintha valami deszkán aludtam volna. Másnap még összetörtebben ébredtem, mint ahogy érkeztem. Így hát úgy döntöttem, hogy mielőtt még elindulnék haza, vagy bárhova, először jógázom, hogy életet leheljek magamba.

Kiléptem a folyosóra, ahol egy lélek sem volt. Elmondhatatlan csend töltötte be a teret. Meglepő csend. Csend és tisztaság. A hely szelleme megállásra késztetett, nekitámasztottam a jóga szőnyegemet a falnak, levettem a papucsomat, talpammal a márvány hűvös, bársonyos felületére léptem és lassan elkezdtem körbe-körbe menni a kerengőn. Kezemet összekulcsoltam és halk imába fogtam.

Valami vezetett, tartott a tenyerén, a könnyeim pedig eleredtek, folytak az arcomon. Valami mély fájdalom szakadt ki belőlem. Nem állítottam meg, hagytam, hadd érezzem.  A tegnap még barátságtalannak érzett tér, megtartó anyai minőséggé változott. Sehol egy lélek, csak a csend volt velem. Felmentem a jóga szobába, itt is egyedül voltam. A csend továbbra is meglepően erőteljesen jelen volt.

Bár a bizonytalanságom még mindig megmaradt, sőt inkább félelem volt bennem, mégis úgy döntöttem, maradok. Sőt, a hely valahogy adta, csendességet fogadok egész ittlétem alatt.

(folyt köv.)