Feszültség, aggodalom, stressz – mindennapos tünet. Vannak napok, amikor szinte már nem is emlékszünk, milyen, ha nyugalom és béke lakik a szívünkben a folyamatos zakatolás helyett. Pedig csak karnyújtásnyira van a megoldás, még ha úgy is érezzük, nem tudjuk megszakítani az ördögi kört.

Hogyan lehetnénk képesek kiszakadni a mindennapok mókuskerekéből, és megálljt parancsolni elménk folyamatos duruzsolásának és a gyomrunkban cikázó, nehéz érzéseknek? Mi az, ami segíthet lecsendesíteni az elmét, hogy meghalljuk a szívünk igazságát, hogy mire vágyunk igazán, hogy mi jó nekünk, hogy mi legyen a következő lépés? A szív szava csak csendben hallható. Amikor az elme háttérbe vonul, és teret ad. Nekünk. Az igazi valónknak. Ezt az élményt találjuk meg egy madárcsicsergős tisztáson, vagy az erdő susogó levelei között , de éppúgy egy meditációban is.

Lótuszülés, füstölő és órákig tartó révület – sokan valahogy így képzelik a meditációt. S a mai rohanó életmód mellett, a számtalan kötelezettséggel a munkahelyünkön és otthon a család körül, nem teszi lehetővé, hogy több órára elvonuljunk egy csendes sarokban, és meditáljunk. De nem is kell. Kicsit félrevonulni, hogy magunkban legyünk, persze érdemes, de órák helyett, ha mindössze 15-20 percet szánunk magunkra, az is elég. Sőt.

A meditáció valójában fókusz. Összpontosított figyelem befelé. Megfigyelem magam. Becsukom a szemem, néhány mély levegő, és figyelek. Megfigyelem a légzésemet, ahogy beszívom a levegőt a tüdőmbe, az alhasamba, lassan, mélyen... Követem, figyelem az útját. Majd kiengedem, lassan, mélyen. A szívverés azonnal megnyugszik, elkezd szétáradni testünkben a nyugalom. Majd újra be, és ki… Figyelem, követem a tudatommal.  Folyamatosan. Közben érezni, ahogy a befeszült izmok elernyednek, a behúzott váll leenged, a kézfejekből kioldódik a görcs, a gyomorból elmúlik a szorongás. Nyugalom van odabent, és békesség. S csak figyelem, újra, és újra... Követem a figyelmemmel. S ebben a figyelemben megszűnik minden odakint, a hangok, a tér, a fejünkben a gondolatok. A beszűkültségből tágasság-érzés lesz. A nyomasztó, lehetetlennek tűnő dolgok köddé válnak, vagy éppen kreatív megoldások formájában érkezik segítség. Felbukkan a remény és a hit, hogy minden megoldható. Hogy meg tudom oldani. Hogy képes vagyok rá. Mintha bevilágítanánk az addig sötét zugokat. Tizenöt perc. Ennyi az egész.

Ahogy minden másra is igaz, a látványos és hosszútávra szóló eredmények érdekében ezt is érdemes rendszeresen gyakorolnunk. Szokásunkká formálnunk. Mindennapos rutin. Akárcsak a reggeli fogmosás. Keríthetünk rá alkalmat a fürdőszobában, egy illatos kádfürdőben, tejszínben elkevert pár csepp tömjén vagy szantál illóolaját adva a fürdővízhez, vagy a hálószoba csendjében megpihenve. Reggel, hogy frissen, tiszta gondolatokkal induljon a napunk, vagy este, hogy nyugalommal, békésen hajtsuk álomra fejünket. Tenyerünkbe cseppenthetünk a Fény esszenciából, mélyen belélegezve ragyogó illatát egy mécses fénye mellett hangolódva önmagunkra.