A minap a szépségről tűnődtem. Mit is nevezünk szépnek?

Különös kérdés ez  számomra, hiszen napi szinten foglalkozom a szépséggel. Nehezen is találom a megfelelő meghatározást, a jó szavakat rá. Azt hiszem, hogy a magam részéről szépnek találom azt, amire jólesik ránézni. Amin valahogy rajta van az élet fénye. Érdekes dolog ez.

Vannak napok, amikor szépek vagyunk, aztán vannak napok, amikor nem. Az azonban bizonyos, hogy akkor találjuk magunkat szépnek, amikor a lelkünkben is rendben vagyunk. Vannak napok, amikor nem érezzük magunkat szépnek, a környezet mégis szépnek lát. Aztán van, amikor kifejezetten szépnek látjuk magunkat és egy bókot sem kapunk. Olyan nap is van, amikor mackónadrágban, fésületlenül, kócosan lerohanunk a boltba és egy ismerősünk azt mondja: „De jól nézel ki!” :)

Persze olykor a szomorúság is tud szép lenni, na de a mosoly… az mindig szép. Sőt, a mosoly másokban is előhívja a szépséget.

Vajon a szépség az az állapot, amikor saját magunk vagyunk? Amikor harmóniában van a külsőnk a belsőnkkel? Ezek ilyen pillanatnyi állapotok? 

A fiatalság mindig szép. De vajon az öregség minden esetben a szépség hanyatlása? Tud valaki szép korában is szép lenni? Igen tud, nagyon is tud! Míg a fiatalkori szépség kívülről halad befelé, addig az öregkori szépség belülről hat kifelé. Fiatalon még a rossz napok sem csorbítanak a szépségen, míg ahogy halad előre az idő, bizony a lélek kikúszik a vonásokra.

Kedvenc időtöltésem, hogy nézem az embereket. Szeretem nézni az életet. Ha időm engedi, leülök egy térre és csak nézem, ahogy zajlik az élet. Ilyenkor megfigyelem, hogy ahogy sok gyönyörű fiatal lány szomorú, fakó szemekkel jár, az elfeledteti velem a szépséget. Az életigenlés azonban mindent átvarázsol. A vidámság ragályos.

Sokan szépnek születnek. Sokáig szépek, majd elcsúnyulnak. Vannak, akik csúnyácskának születnek, sokáig csúnyák, majd egyszer csak megszépülnek.  Miért? Mi történik ilyenkor? Azt gondolom, a csúf gondolatok bizony megcsúfíthatnak, a nemesek viszont szép vonásokat varázsolnak.

És hogy mivel őrizheted meg, ápolhatod a szépséged? Csak olyannal, ami élettel-, lélekkel teli, mely erejénél fogva – az emberi minőséggel szót találva - építi azt bentről kifelé, kintről befelé. Olyan anyaggal, melyet víz öntözött, tűz melengetett, föld táplált, levegő mozdított, lélekkel feltöltött. Erejét a földből, vízből, levegőből és tűzből nyerte, hogy éltesse a lelket, ezáltal az embert. Mi lehet nemesebb, mint a növény önként átadott nedve, kedve, aranyló olaja, parányi párája, zöldellő, naptól átitatott mosolya.

A nő kedve teltebb, ha rózsa harmatos cseppje arcán végig gurul, megérezve, hol van szükség tápláló erejére, s ott becsusszan két sejt között, hogy életet adjon, kacagást a legparányibb részben, mert növény és ember szövetsége örökkön örök. Hatva a lélekre, ezáltal küllemre, küllemről lélekre. Hát így van ez ebben az Életben.

Fotó: A fotót Kőfaragó Zsuzsi készítette, a köveskáli Káli Art Inn-ben.