Péntek reggel. Négy napja Barcelonában vagyok. Minden érzékszervemre intenzíven ható város. A piac, benne az édenkert minden csodájával. Soha nem látott izgalom, élet és színkavalkád. Gyümölcsök őrült orgiája. A tenger minden izgalma: osztriga, kagyló, rák, halak, tintahal és polip. Amit csak akarsz. Aztán a zöldségek, egymásba omolva, egymást átölelve hívogatják a vásárlókat és kínálják magukat. A kenyeres pulton igazi kenyerek ékeskednek, és különféle azonnal fogyasztható zöldségekkel, kolbászkákkal összeboronált tészták is ott csücsülnek a polcon. Egyik ámulatból a másikba esem. Az olajbogyók több száz fajtája és ezek különféle formába öntése. Van itt fokhagymával, paprikával, lazaccal, sajttal, mandulával, datolyával töltött olajbogyó, olyan is, amiben szardínia vagy kapribogyó van. Chilivel vagy kagylóval töltött, de akad olyan is, amelyben polip kacsingat kifelé.  Minden, ami a szemnek és a szájnak ingere.

Na és a sonkák! A lányom azt mondta hozzak neki 15 éves sonkát. Kértem, de megtudtam, hogy a legöregebb 5 éves és annak az ára 200 Euró/kg. “Mit tud ez a sonka ennyi pénzért?” – kérdeztem. “Egyrészről a disznót különleges bánásmódban részesítik egész élete során. Még nevet is adnak neki. Szeretik!”– mondja az eladó és nagyot nevet. “Na és a legvégén jóllakatják aszalt gyümölccsel. Úgy ám, aszalt gyümölccsel! Ettől a húsa puha, omlós és enyhén gyümölcsös, balzsamos lesz” - és tovább vígad a már majdnem a barátommá vált eladó. “Kóstold meg!” – nyújtja felém a sonkát. “Köszönöm, nem eszem húst.” – mondom.  Teljes döbbenet, majdnem megbántottság. “Nem eszel húst?” – és kijön a pult elé. “Na figyelj ide, én ezt a sonkát senkinek nem kínálom. Senkinek, érted? Ez olyan drága, hogy ebből senki nem ehet csak úgy. Te meg azt mondod, hogy nem eszel húst?! Ez nem hús, ez az ég ajándéka. Ez maga a  csoda. Márpedig, ha ez nem hús, akkor ebből enned kell. És hozatott a másik pultról olívabogyót, hogy még jobb legyen az ízhatás.” Nem volt mit tennem, megadtam magam. Nem bánthatom meg.  Azt mondta csukjam be a szemem és ízleljem. Úgy tettem, ahogy mondta, becsuktam a szemem és  a számba vettem a sonkát, ami nem hús és éreztem, ahogy szétárad a számban ez a semmihez nem fogható ízharmónia. “Nem kérem az olívát” - mondtam. „Ez tényleg nagyon finom. Köszönöm Carlos” - aki megnyugodva tért vissza a pult mögé és örült, hogy érzem azt, amiben ő hisz. Ez a hús nem is hús, hanem adomány az égtől.

Tovább megyek. Aszalt gyümölcsök. De mennyi! Micsoda megkomponált pultok. Kérdezem az eladót, hogy ezt mindennap így felépítik? „Si, si” – hangzik a válasz. “Minden nap, már gyerekként is itt dolgoztam. Éjjel álmomba felkeltenek is felépítem 20 perc alatt.” Megkóstolom a datolyát, a kandírozott mandulát és a sós, mézes mogyorót. Ez egy varázslat. Mindenki mosolyog. A másik pultból is átköszönnek és kérdik, hogy ízlik-e.

A legjobb a piacon a tapas pult volt. A tapas a helyiek specialitása, mely kisebb ételkülönlegességek összessége. Igazából legalább háromféle tapaszt illő rendelni, minimum! Van itt sült paprika, grillezett, sült kalamári, tintahal. Faszénen sült királyrák és többféle hal, fehérborban párolt kagyló, olíván megsült articsóka és fűszeres, fokhagymás spárga. Hát rendelek. Zöldségeket és halat. Megőrülök, annyira finom. A pultban dolgozók folyamatosan kérdik, hogy elégedett vagyok-e. Mi az, hogy elégedett… Tapsolok örömömben! Igazából nem is várják a választ, mert tudják, hogy Barcelonában nekik van a legjobb tapasuk. Ezt el is mondják nekem. “Egy kis sangria”? Én készítettem reggel” – mondja egyikük büszkén. Már vidáman önti is a pohárba. Benne jég, narancs, citrom, alma. Illatorgia!!! Na, ez aromaterápia! Ahogy kibomlik a bor, a gyümölcs illata, az aztán az íz! Teljes a hatás. Ezek a spanyolok tudnak élni. Közben megérkeznek az utcai zenészek és már játsszanak is. Déli 12 óra. Fejemben a sangria. Eddig is boldog voltam, most már önfeledt. Együtt énekelek a pult köré sereglő néppel.

Szívem telve hálával, a lelkem pedig örömmel. Köszönésképp még elém tolnak egy jó kávét. “Ezt idd meg, mielőtt elindulsz”. Megiszom és elindulok a katalán főváros forgatagába, hogy ajándékot vegyek a családomnak.