Magyarország területén belül ingyenes szállítás 30 000 Ft felett. (kivéve MPL)

Kezdődik az iskola!

2018 augusztus 24.
Feller Adrienne

Bár az én fiam nemigen akar róla még hallani sem, de rohamosan közeledik a pillanat, hogy az iskolák kitárják kapuikat és várják gyermekeinket.

Ha most megy először a gyerek iskolába, akkor biztos vagyok benne, hogy a kíváncsiságon túl izgalom is van benned. Hidd el, ez így természetes. A lányomnál nem izgultam annyira, mint a fiamnál, nyilván fiatalkoromból adódóan. Izgalmas az biztos. Milyen lesz a tanító, az osztálytársak, a szülők. Hogy fogadja majd a gyerek a közösséget. Ezer meg ezer kérdés.

img_7660.jpg

Amiért írok most, mert van néhány tippem, amivel meg tudjátok könnyíteni mind a saját, mind pedig a gyerek életét az iskola kezdés előtt, alatt. Szóval jöjjön most néhány aromás tipp erre az időszakra, meg úgy egyáltalán.

A Fény esszencia kiváló arra, hogy erősítsd a gyereket.

Mondja ki, hogy „Bízom magamban, szeretem magam, erős vagyok és humoros.” Ez persze csak tipp, bármilyen megerősítő mondatot elmondhattok együtt, ami pont erősítőleg hat a gyermekedre, majd szagolja meg az illatot. Ezt ismételje el legalább háromszor egymás után. Így lehet pozitív mintákat erősen rögzíteni, ha illatot is adunk mellé. A Fény esszencia pedig egy nagyon harmonikus illat, amit általában szeretnek az emberek. Ezt a rituálét ismételd meg naponta háromszor 21 napon át. Ezután, ha bármikor megszagolja ezt az illatot a gyerek, mindig ez a megerősítés tölti be a lelkét, akkor is, ha nem mondja hozzá a megerősítő mondatokat.

Ugyanezt Te is megteheted. Elmondod a megerősítő mondatokat, minden nap ugyanazt és mélyen belélegzed az illatot.

Ha hajlamos a gyermek a hasfájásra, vagy a fejfájásra, akkor javaslom a Narancs esszenciát. Ez egy olyan keverék, ami görcsoldó hatású illóolajokból készült és, mint ilyen alkalmas arra, hogy mindenféle görcsöt oldjon. Reggel felkelés előtt 6 csepp olajjal masszírozd át a pocakot az óramutató járásának megfelelően. A lényeg itt kezedben van. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy ahogy Te legbelül vagy, olyan energiát közvetítesz a kezeiddel. Tehát elég fontos, hogy nyugodt legyél, ha gyermek pocakját meg szereretnéd masszírozni. Ezt a masszázs magadon is elvégezheted reggelente felkelés előtt, csak akkor 8-10 csepp olajat használj. Ne feledd a jó emésztés az egészség alapja.

Citrom illóolajat javaslok minden osztályterembe, de az óvodákba is párologtatni, ha nyitottak rá. Miért pont citromot? Mert a citrom nem megosztó. Kedves, üde, barátságos illat. Ezen felül pedig nagyon jól fertőtleníti a teret a különböző kórokozóktól. Ez majd inkább ősszel lesz érdekes, de addig pedig jó hangulatot teremt az osztályközösség számára.

Persze az Ambiance provance is kiváló, mert nagyon jól élénkíti a gondolkodást és ugyanúgy fertőtlenítő jellegű, de ez az illat összetettsége miatt már inkább azoknak való, akik már nyitottabbak a természetes illatok felé. Lehet megosztó.

Bárhogy is van, jó dolog lenne, ha illóolaj párologna minden osztályteremben. Bár sokan aggódnak miatta, hogy allergiát előidéző, bevallom nagyon ritka, hogy valaki allergiás lenne a tiszta illóolajra, ami a térben finoman párolog.

Előnye az osztályteremben való párologtatásnak:

  • Fertőtleníti a teret
  • Ad egy kellemes hangulatot a térnek
  • A légtérből a tüdőbe kerülve erősíti az immunrendszert
  • Oldja a szorongást
  • Kommunikatívabbá teszi az embereket
  • Nyugtatólag hat az idegrendszerre
  • Otthonossá teszi az osztálytermet

 

 

Adrienne Feller

FELLER ADRIENNE

"Minden számít, ami veled történik, de legfőképpen az, amit magadért teszel. A szépséget nem csak az őrzi meg, amit magadra kensz, hanem az is fontos, amit megeszel, ahogy élsz, amilyen reakcióid vannak helyzetekre és az is, ahogy gondolkodsz. Éppen ezért ez a blog nem csak arról szól, hogyan ápold a bőröd, sokkal inkább arról, hogyan érezd magad jobban a bőrödben, a lelkedben. Arról, hogyan teremts békét magad körül, magadban, hogy amikor a tükörbe nézel, egyre szebbnek lásd magad. Tarts velem, jó olvasást!"