Időnként rám tör a vágy, hogy bemenjek a belvárosba, az érzés, hogy egy kicsit benne kell lennem a nyüzsgésben.  Így történt ez szombaton is, úgyhogy délután letettem az autót az Andrássy úton és begyalogoltam az Erzsébet téren át a Váci utcára.

Minden cél nélkül mentem, csak az öröm kedvéért. Magam voltam, néztem az embereket, a városnéző külföldieket, ettem egy jó fagyit; figyeltem a nagyvárosi lét minden apró mozzanatát.  

Ahogy sétálgattam, egyszer csak egy asszonyra lettem figyelmes, akinek egy egészen kicsi baba csüngött a karján. A kisbaba szomorkásan sírdogált, az édesanya pedig igyekezett megnyugtatni, de mindhiába. Mivel szívesen elegyedek beszélgetésbe idegenekkel és szeretem megismerni az egy-egy arc mögött megbúvó különböző sorsokat, élettörténeteket, így hát odamentem hozzá és megkérdeztem:

- Ez az édes csöppség mikor érkezett?  

- Alig három hete. – hangzott a válasz

- Hogy hívják? – folytattam.

- Vanessa, Vanessának hívják.

- Miért sírdogál, mi történt? – kutakodtam tovább.

- Nagyon éhes, azt hiszem. Egy órája etettem meg, de most úgy tűnik, megint éhes szegénykém – válaszolta a nő, aggodalommal a szemében.

- Miért nem szoptatja meg újra? – kérdeztem.

- Itt? Most? Azt nem lehet. Legutóbb is úgy megszóltak, hogy elment minden bátorságom. Hogyan tenném én ezt… – szakadt ki belőle.

- Nézze, itt van épp egy pad, nyugodtan üljön le és etesse meg a kisbabáját, addig,ha szeretné, én itt maradok Önnel. Ha pedig valaki megszólná, azt majd én megoldom. Jó lesz így?

- Itt, most? – kérdezte elbizonytalanodva, és félelemmel a hangjában.

- Igen, itt, most. Jöjjön, nincs ebben semmi különös. Ön egy anya, akinek éhes a kicsije. Enni kér, ezért enni ad neki. Ilyen egyszerű.

Odakísértem a padhoz, ami két méterre volt tőlünk, leült és rám nézve,  szinte kérdően, szavak nélkül még egy kis biztatásra várt. A vállára terítettem a kendőmet, amely két oldalt lelógva szolidan fedte el melleit.

- Nem lesz semmi baj. Itt vagyok, vigyázok magára, bátran. Az anyasághoz bátorság is kell ám.

- Mi lesz, ha valaki idejön és megszól, vagy csupán rosszallóan néz ránk? – kérdezte újra kétségbeesve.

- Akkor majd én megvédem, ez lesz itt a főpróba, ami kellő erőt ad Önnek ahhoz, hogy a legközelebbi alkalommal ki tudjon állni magáért, és bárhol, bármikor meg tudja szoptatni a gyerekét.

Mellét bátortalanul kibújtatta az inge alól és finoman a gyermek szájába adta. A csöppség azonnal rákapott, és hatalmas sóhajjal jelezte elégedettségét és örömét. A kendőt szépen eligazgattam rajta és a gyermekén úgy, hogy ez a meghitt pillanat csak az övék legyen, a kíváncsiskodó, rosszalló tekintetektől rejtve maradjon.

Az asszony a gyermekről rám emelte a tekintetét, és fürkészően nézett a szemembe. Annyi minden volt ebben a nézésben. Cinkosság, megnyugvás, hála, kérdések és még valami, ami csupán két anya között tud egy tekintetben lenni - a szavakon túli gondolatok cseréje.

Mindig elcsodálkozom, hogy mennyire prűden tudunk olyan teljesen természetes dolgokhoz állni, mint a szoptatás. Persze nem azt mondom, hogy úton-útfélen a világ szeme elé kéne tárnunk az anya és gyermeke közötti egyik legintimebb pillanatot, abban azonban hiszek, hogy diszkréten – és ezen belül bárhol és bármikor – meg szabad szoptatnunk a kisbabánkat. Hiszen hogyan is foszthatnánk meg csöppségünket az életadó tápláléktól, amikor kéri tőlünk azt, hogyan is várhatnánk el tőle, hogy legyen türelemmel, akár órákon át, míg újra otthon leszünk.

Korábban is ezt vallottam, de ez a történet újra megerősített abban, hogy nekünk, asszonyoknak és lányoknak össze kell fognunk, támogatnunk és segítenünk kell egymást. Soha senkinek sem szabad hagynunk, hogy megfélemlítsen, elbizonytalanítson, soha senkinek sem szabad engednünk, hogy az anyaságunk kiteljesedésében bármilyen gátat szabjon nekünk. Az anyaság hangja minden nőben tisztán szól, a félelem azonban elzárja a legtisztább, legigazabb hangot is.

Ne feledjük, a világ sorsa van a kezünkben, a szívünkben. A jövő generációjáról döntünk minden pillanatban. Az örömteli, szabad szoptatás a gyermekeknek biztonságot, önbizalmat és az életbe vetett hitet ad.

Épp csak erről döntünk így vagy úgy.