Húsvét reggelén a fiam és a férjem szépen felöltöztek, majd elmentek locsolkodni. Ezután én is gyorsan összekaptam a lakást, hátha hozzám is betér egy vendég.

Miután minden ragyogott a tisztaságtól és a frissen szedett virágok méltó díszei lettek a húsvét ünnepének, füttyentettem a kiskutyámnak, hogy sétára invitáljam. Olyan boldogan jött, mert már bizony túl voltunk a kilenc órán, ami az ő reggeli időszámításában igencsak későnek számított az első sétára. Kimentünk a házunk mellett lévő kicsiny rétre, ami olyan színpompás mostanában a sok csodás fától és a róluk lehulló virágszirmoktól. A fű most nem  zöld, hanem rózsaszín és hófehér, mert a fák már nagyvonalúan megosztják gyönyörű bársony ruhájukat, hogy mindketten díszbe öltözzenek általa. Tán épp húsvétra, a tavasz és a megújulás ünnepére.

Ahogy kiérek a rétre, látom, hogy ott álldogál egy kicsiny lányka, a fa mögé bújik, ki-ki kandikál mögüle, de oltalmat mégis mögötte keres.

Felkeltette érdeklődésemet, ezért odamentem hozzá és kérdeztem:

- Szia, Adrienne vagyok, Te ki vagy?

- Lili vagyok.

- Miért bújtál a fa mögé? – kérdeztem.

- Mert félek az emberektől – mondta kissé félszegen.

- Tényleg? Félsz az emberektől?

Megpillantottam a színes fűben egy kicsi kosarat, ami tele volt tojással.

- Nocsak, miért van itt ez a kosárka? – kérdeztem.

- Mert várom a locsolókat. Otthon is vártam, de nem annyira jöttek, gondoltam hátha itt többen jönnek majd.

- Nem mondod, hogy kijöttél ide várni a locsolókat – néztem rá tűnődve és azon gondolkodtam, hogyan szerezhetnék gyorsan néhány locsolót ide a rétre.

Ebben a pillanatban arra sétált egy család, nagy iramban lépkedtek, látszott, hogy valahova sietve tartanak. Megszólítottam őket.

- Jó reggelt, látják micsoda gyönyörű virágszál van itt? Arra várakozik, hogy meglocsolják.

- Sajnos eléggé sietünk és nincs nálunk semmilyen locsolásra alkalmas eszköz. Bocsánat - mondták és már futottak is tovább.

Pár pillanat múlva ott termett egy másik kicsi leányka, aki szintén egy kosár tojással a kezében érkezett.

- Ő a barátom - mondta Lili –, ő is segít várni a locsolókat.

Ejha - gondoltam, ennek fele sem tréfa. Ezeket a kislányokat meg kell locsolni. Már ketten is várják a locsolókat.

Arra jött egy apuka, két kicsi fiával és a kutyájukkal.

- Jó napot, nézze csak milyen gyönyörű két kicsi virág van itt. Szeretnék, ha meglocsolnák.

A férfi értőn nézett rám, szemeivel intett fiainak és azonnal előkapták a zsebeikből a kölnit, egy-egy vers is felhangzott és már az illatpermet ott landolt a kislányok fején.

Azt a boldogságos mosolyt, ami a lányok arcára kiült, ragyogóbb volt, mint a délelőtti napsugár.

Illően elbúcsúztak a hirtelen jött locsolók és már futottak is tova a dolgukra, nagymamákhoz, nagynénikhez.

A sarkon túl hirtelen újra megláttam közeledni az előző családot, jöttek vissza, majd eltűntek a közeli házban. Kis idő múlva egy kis üvegcsével a kezükben tértek vissza és a lányok előtt megállva a húsvéti verset elmondták, hogy meghintsék őket illendően illatos vízzel.

A két kislány olyan boldogan állt ott a virágoktól övezett kicsinyke réten. Ez a locsolás mindannyiunknak jól esett. Jól esett a családnak, akik átgondolták, hogy talán annyira nem is rohannak és inkább visszajönnek, hogy a szokatlan pillanatot megéljék és megszenteljék Húsvét ünnepét a maguk és a másokban keltett örömmel, jól esett a kislányoknak, akik sokat készültek erre a csodálatos pillanatra, tojást festettek, kosárkába tették és maguk is gyönyörűen felöltöztek. És nekem is jól esett, mert jó volt látni, hogy győzött az öröm, az adni vágyás, az egymással megosztott öröm a rohanás felett.

Húsvét a feltámadás ünnepe. Nekünk keresztényeknek a legnagyobb ünnep. Mondhatnánk azt is, hogy a tavasz ünnepe, ami szintén a feltámadásról, a megújulásról szól. A természet a maga nyelvén mondja el az élet legfontosabb igazságát, hogy a megújuláson keresztül ragyog fel a világ.

Mindannyiunkban két válasz él az élet kérdéseire. Rajtunk múlik, hogy naponta melyik választ adjuk. Melyik oldalunkat tápláljuk.

Nekem a Húsvét üzenete, hogy kilépjek a klisékből, a fogat fogért, szemet szemért sémájából, hogy higgyek a jó, a másokat és magamat újrahangoló erejében, hogy megerősödjek abban, erőt gyűjtsek ahhoz, hogy magamban a fényt, a reményt, a szeretetet tápláljam. Annyi csodát láttam már életemben, de ha rohanok és nem állítom meg az időt, hajlamos vagyok generációkon át jól bevált válaszokat előszedni és régi kosztümökbe bújni.

Mindannyian képesek vagyunk a megújulásra, a régi már megkövült válaszaink újra gondolására, a magunkban és másokban örömöt hozó válaszok megtalálására.